Rendhagyó tanórák a Faluházban

2016. november 30-n különleges tanítási órákon vehettek részt iskolánk diákjai a Faluházban. Nagy Csaba, a tárogató hangszer művésze tartott rendhagyó irodalom, történelem és ének órát a diákoknak. Különleges élmény volt, hiszen sokan azt sem tudták, milyen hangszerről van szó. S amint az előadásban is hallhattuk, igazi magyar hangszert ismerhettünk meg - ami a hungarikumok sorába is felvétetett. Bemutatta az eredeti hangszert is a művész úr, melynek hangzása, érdessége bizonyára sok katonát tudott buzdítani a harcra, s ha kellet, a táncra is. 

Időben és térben is kalandozva, eljutottunk a kuruc korba, Sáeospatakra, Kraszna Horka büszke várába, majd Kassára is. S megismerkedhettünk II. Rákóczi Ferenc kedves dallamaival, melyeket ma is ismerősek - csak modernebb hangzásban. Legvégén pedig közös énekléssel fejeztük be a tanórát, hiszen 2levizsgázattunk" a Kossuth nótából, együtt énekelve azt a modern tárogatóval. 

 Nagy Csaba a tárogató szűkös zenei irodalmát igyekezett kibővíteni. Hangversenyein elsősorban azt a zenei irodalmat igyekszik bemutatni, amely a kuruc táborokban, a nemesi udvarházakban, és II. Rákóczi Ferenc fejedelmi udvarában megszólalhatott.