Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

Advent utolsó hetében járunk. Várakozunk. Ne azt kérdezzük, hogy mire, hanem azt, hogy Kire! Nem csak a feldíszített fára, a fa alatt sorakozó ajándékokra, az ajándékokkal érkező rokonokra, ismerősökre, hanem Őrá, aki megérkezik Szenteste.

Karácsonyi gondolataim ilyenkor széles körben mozognak, és e kör nagy szeletét a gyerekek foglalják el. Itt, az iskolában november vége óta egy komoly érzelmi gondolatkör mentén szervezzük programjainkat, ez pedig az advent és a karácsony.

 Közös felelősségünk, hogy a gyerekek megértsék: Nem az ajándék értéke a fontos, hanem az együttlét, olyan érzelmi tartozás Valakihez, aki sarokkő lehet ebben az erősen értékválság sújtotta világban.

A gyerekek a jövő zálogai. Ők azok, akik tovább kell, hogy vigyék a pozitív emberi értékeket, természetesen kiegészítve az elkövetkezendő évek újdonságaival.

Nehéz a mai kor gyermekeinek. Nehéz, mert rohan a világ, mert a szülőnek kevés az ideje a gyerekre, nehéz, mert folytonos kihívásokkal néznek szembe a gyerekek. Elbizonytalanodnak, ezért hamarabb esnek kétségbe, és netán indulnak el egy olyan úton, amely nem vezet sehova, vagy rossz útra vezethet.

Segítsük a gyerekeket, hogy ne tévelyedjenek el, kisebb-nagyobb botlásokat elfogadva, remélem, hogy mindannyiukból egészséges, hitükben erős felnőtt emberek lesznek.

Végezetül Márai Sándor szeretettel kapcsolatos gondolatait szeretném Önökkel megosztani:

„Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni, ha kimondják már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben”.

Kívánok Önöknek, Nektek Kedves Gyerekek,  áldott, békés karácsonyi ünnepeket. és boldog új esztendőt!

Szeretettel:                                          Katalenik Kálmánné

                                                                            igazgató

Rajzpályázat

December elején a Faluház rajzpályázatot hirdetett „Adventi készülődés, karácsony” címmel.

Iskolánk tanulóinak a decemberi hónap elsősorban adventről szól, ezért nem jelentett problémát a faladat elkészítése. Elsősorban a „kicsik” voltak azok, akik szívesen és jókedvűen rajzoltak, festettek.

December 4-én hétfőn volt a Faluházban a díjkiosztó ünnepség, ahol sok tanulónk ért el saját kategóriájában helyezést.

Alsó tagozat helyezettjei:

1.      Patolcs Kristóf 4. o.

2.      Vad Regina 1. o.

3.      Gyöngyösi Linett 4. o.

Felső tagozat helyezettjei:

1.      Bátki Hanna 5. o.

2.      Maár Eszter 5. o.

3.      Kovács Dániel 5. o.

Különdíjban részesült Szakály Viktória 5. o., Dávid Petra 4. o., Madari Kornélia ,  Karsai Szofi, Nagy Balázs 5. o.,

Gratulálunk a díjazottaknak.

Decemberi programjaink

12. 01. 10 00 ,,Hangszert a kézbe” interaktív kiállítás Tatabányán. Résztvevők: 3-4. osztály.
              Felelős: Nasser Vivien, Patolcs Irén, Katalenik Kálmánné

12. 01. 14 00 Karácsonyi dísz készítés 3-4. osztályos napközis tanulók részvételével.
              Felelős: Nasser Vivien

12. 04.  Fafaragás a Faluházba a 4. osztályosoknak. Felelős: Patolcs Irén, Szabó Andrásné

12. 04.  Osztály Mikulás 4. osztály. Felelős: Patolcs Irén

12. 04.  15 00 Munkaértekezlet.

12. 05.  Eötvös labor 8. osztály. Felelős: Herczegné Bondor Márta, Garzó Krisztina

12. 05.  Osztály Mikulás 7. osztály. Felelős: Bán Istvánné

12. 07.  11 00 ,,Olvasni jó” Résztvevő: 7. osztály. Felelős: Jónás Mónika, Szabó Andrásné

12. 08.  17 00 SZMK értekezlet. Felelős: Katalenik Kálmánné

12. 08-ig 8. osztályosok jelentkezési lapjának eljuttatása a Központi írásbeli felvételire
              Felelős: Herczegné Bondor Márta

12. 08.  16 00 – 19 00 óráig DÖK Mikulás buli. Felelős: Czérna Gábor és minden pedagógus

12. 11.  11 00 Luca napi program az 5. osztályosoknak a Faluházban. Felelős: Szabó Andrásné

12. 13.  Technika tantárgyi verseny iskolai forduló a felső tagozatosoknak.
               Felelős: Takács István

12. 15.  10 00 ,,A csoda könyv” bábelőadás a Tatai Református Gimnázium tanulói vezetésével
               Résztvevők: 1.-4. osztályosok és a Mesekert Óvoda és Bölcsöde nagycsoportos ovisai
               Felelős: Katalenik Kálmánné

12. 15.  Színházi előadás a budapesti Madách Színházban. Előadásra kerül: Mary Poppins
               című musicel. Felelős: Bán Istvánné

12. 19.  DÖK Karácsonyváró akciója. Felelős: Czérna Gábor és a DÖK.

12. 22.  Utolsó tanítási nap.

12. 22.  10 00 Karácsonyi ünnepség a Református Templomban. Résztvevők: az iskola minden
               tanulója és dolgozói.

12. 24.  15 00 Karácsonyi Istentisztelet és műsor a Református Templomban.

12. 24.  21 00 Éjféli mise és műsor a Katolikus Templomban.

12. 27. – 2018. 01. 02.-ig Téli szünet.

 Első tanítási nap: 2018. 01. 03. (szerda).

Országos Zsoltáréneklő Verseny

Iskolánk tanulói közül öten részt vettek a budapesti Karácsony Sándor Református Általános Iskola által szervezett 22. zsoltáréneklő versenyen. Mi ötödik alkalommal versenyeztünk, az országból 29 iskola vett részt a megmérettetésen.

A gyerekeknek évfolyamonként 2 kötelező zsoltárt kellett megtanulni az 1 szabadon választott mellett.

A következő eredmények születtek:

Szabó Nikolett 6. osztály aranyminősítés

Baranya Laura 7. osztály ezüstminősítés

Szücs Bettina 4. osztály ezüstminősítés

Bátki Hanna 5. osztály bronzminősítés

Vadász Zsófi 2. osztály bronzminősítés

Az eredményhirdetés előtt a felkészítő tanárok és a zsűri tagjaiból álló alkalmi kórus adott színvonalas meglepetés műsort.

 

Kocs, 2017. november 28.                                    Beke Ferenc

                                                                  tanár

Felhívás

Tisztelt Szülő!

Kérjük, amennyiben van felesleges, megunt társasjátéka gyermekének, kérem, juttassa el iskolánkba.

Tervünk, hogy a délutáni foglalkozások szabadidejében, rossz idő esetén a gyerekek egymást között cserélve tudjanak játszani ezekkel a játékokkal.

Köszönettel:

         Katalenik Kálmánné                             

                                                                              igazgató